Szürkeárnyalat

Csendet kértem és megkaptam a magányt:
üres szobában stabil oldalfekvés.
Nehéz vagyok.
Testem árnyékaként ólálkodom.
Termoszban tea, forralt bor. Vért ettem, de
nem ízlett, noha valaha ettünk vért és ízlett.
Loptam szavaid, mert egyébként össze-vissza
beszélek – azt hiszem, ez a nevem, édes egykomám.
Szürkére pingált háttér előtt komótosan mozgó
állat lennék, szórványörömökkel kerítve:
kiadós nemek, méla féligenek,
félváll, félárú beszéd sárga percekig.
Nincs többé vasárnap; bús irály,
következetes magány, szigorú borok.
Egy régi portré mián
bosszant a múltban-lét ragacsossága:
előbb láztól nedves koravén koranyár,
majd nyárvégi túlérlelt zörejek.
Közben tizenöt éve ugyanott fáj.
Sötétvilágos: ez egy valódi szoba.
Minden lassú próbálkozás a szenvedés szépneve.
Örökmozgó az elme, immateriális bánatkosztüm
a keresetlen köztársaság egyetlen emberén.

Megjelent:

Palócföld, 2012/1, 25.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s