Hanif Kureishi: A kültelki Buddha

Aki Londont unja, az életet unja”

Hanif Kureishi híres-hírhedt első regénye, A kültelki Buddha (The Buddha of Suburbia) több mint két évtizedes késéssel érkezett meg Magyarországra. A szerző ennek ellenére nem teljesen ismeretlen itthon, hiszen az Intimitás című könyve, amely az azonos című film forgatókönyvének alapjául szolgált, korábban már megjelent magyarul is.

A könyv címe némiképp félrevezető lehet, hiszen a „kültelki Buddha”, azaz a főhős–narrátor édesapja, lényegében csak a regény első harmadában kap jelentősebb szerepet. A történet a hetvenes évek végén, Londonban játszódik, amikor a faji-, nemi- és társadalmi hovatartozás kérdései még sokkal élesebben határozták meg az ottani hétköznapokat, mint a mai, (szavakban legalábbis mindenképp) büszkén sokszínű, multikulturális Angliáét. A főhős, Karim, vegyes házasságból (indiai apától és angol anyától) született, önnön helyét kereső kamasz, aki megpróbál kitörni az oly sokszor kárhoztatott, az angol komédiák élcelődésének kifogyhatatlan gyúanyagot nyújtó londoni külvárosi lét sematikusságából, és utat találni a belváros, az igazi London felé, ahol „az élet megszámlálhatatlan kísértéssel van teli.”(12.). Samuel Johnson híres mondásának parafrázisát fedezhetjük fel: „Aki Londont unja, az életet unja, hisz London megad mindent, amit az élet kínálhat” A belvárosba vezető út a „felnőtté válás”, a kamaszkori identitáskeresés jelképes útja is, melynek során Karimnak számos megpróbáltatással kell szembenéznie: családja széthullásával, saját faji, nemi identitásának keresésével, szerelmi válságokkal, alkohollal, drogokkal. Karim a személyiségdetermináló változók (faj, nemzet, nemiség, társadalmi osztály, életkor) aspektusából többszörösen is határterületen lavírozik. Személyiségét ezért a kettősség jellemzi: története két történet nászából születik, hiszen angol is és indiai is (illetve, épp ezért sok esetben nem eléggé angol, de nem is indiai); kevert házasságból született gyermekként nem „fekete”, de nem is fehér; szexuális érdeklődése nőkre és férfiakra egyaránt irányul; életkorát tekintve pedig: kamaszként már nem gyerek, de még nem is igazán felnőtt.

Akár a regény egyik erénye is lehetne, hogy annak ellenére tud olvasmányos lenni, hogy a főhőse ilyen nehezen szerethető. A mű hordozza ugyan a fejlődési regény bizonyos attribútumait, ám ezt erősen megkérdőjelezi az elérni kívánt célok többségének egyszerűen vázolt ijesztő sekélyessége: „Először láttam tisztán az életemet: a jövőt, meg hogy mit akarok csinálni. Mindig ilyen intenzíven akarok élni: miszticizmus, alkohol, szexuális remények, okos emberek és drogok.” (20.) Semmi több, ilyen kiábrándítóan egyszerű ez. A könyv által sugallt „eszmék” is gyakran szájbarágósan sematikusnak tűnnek, amely egyszerűséget talán álcázni próbálhatja az, hogy azok megfogalmazása egy, a húszas évei elején álló maga-kereső ifjú narrációján keresztül történik (a művet épp ezért gyakran a Zabhegyezőhöz hasonlítják), ám a többi karakter ábrázolásának felületessége, egysíkúsága, karikaturisztikusságukból fakadó életszerűtlensége már sokkal nehezebben védhető fogyatékosság. Ugyanezért, de más irányból, tűnik hiteltelennek maga a főhős is: valahogy nehezen hihetőek a semmiből hirtelen felmerülő konklúziói a társadalom nagy problémáiról és az élet egyéb kérdéseiről. Mindez egy, a cselekvő főszereplőnél sokkal érettebb narrátort kíván, amelyet támogatna is a könyv megjelenésének ideje (nagyjából tíz évvel a leírt cselekmény után, 1990-ben), de erre nem építhetünk, hiszen a narrátor jelenlegi pozíciójának tisztázása elmarad. A könyv zárlata sem ad semmilyen támpontot ehhez: a zárlat nem végkifejlet, csupán egy vidámnak tetsző tabló: egy kocsmajelenet, melyen Karim apja és barátnője bejelentik, hogy egybekelnek.

A kültelki Buddha angol nyelvterületen zajos sikert aratott és ma már az egyetemi oktatás részeként az irodalmi hagyomány szerves részének tekinthető. Mindez talán inkább a könyvben ábrázolt és bizonyos fokig még ma is időszerű, jórészt a posztkoloniális létből eredő társadalmi kérdéseknek köszönhető, mintsem a regény irodalmi, nyelvi, narrációs erényeinek. A könyvről szóló kritikák, és a borítón feltüntetett méltató idézetek egyaránt a regény viccességét, mulatságos voltát hangsúlyozzák, ám a poénok nagy része a magyar kulturális közegbe érkezve sajnos élüket vesztik.

(Scolar Kiadó, 2012, ford. Greskovits Endre)

Megjelent:

Új Forrás, 2012/7, 76-77.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s