látlelet

félig kivert fogak,
ingunk a napfelkeltében.
a hold elvéti az éjt;
nappali, diszkrét árnya annak,
ki máskor az éjt ugatja szét –
a túloldalon fehérlik,
mint ínyből kibúvó fog,
vagy mint lelakott szerető
paplan alól kileső térde.

váratlan felöltőink
gomblyukába fúrjuk ujjunkat,
belefűzzük elkapkodott,
kopottas élettörténetünket,
szélütött, hibbant magányunkat –
ám tévedéseinket és
gyarlóságainkat a zsebbe gyűrjük be,
hogy melegen tartsuk őket és,
hogy mindig kéznél legyenek.

Megjelent:

Nyomtatásban:

Csillagszálló, 2013/1.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s